2013. január 17., csütörtök

Nevező

Már nem emlékszem, hogy első találkozásunkkor Andi említette-e a Zebulon nevet, de az biztos, hogy mikor készült az első próba-darab, már tudtam, hogy így fogják nevezni. Andi pedig már évekkel korábban kitalálta ezt a nevet. Zebulon neve tehát adott volt, na de a többi?
Andi egyik kedves barátja, Dorka ajánlotta, hogy legyen lány zebra is, hiszen egyértelmű, hogy Zebulon fiú. Nem is kellett gondolkozni a néven, ő lett Zorka. Zsebulon, a kis zebra neve is hamar kipattant a fejünkből, és vele együtt Zsóka.
Megállíthatatlanul elindultunk egy úton. Mostantól minden figurának nevet kellett adni. Olyat, ami illik hozzá, és lehetőleg külföldiek számára is kimondható, lefordítható. Persze, ez utóbbi kitétel nem minden esetben érvényesült, de Zserbónál mindenképpen.

Zsiráf, legyen hát Zs-betűs a neve. De a férfinevek Zs kezdőbetűvel valahogy nem jöttek be. Végül Andinak beugrott Zserbó. Zsiráf-Zserbó - Giraffe-Gerbaud. Tökéletes.

A nyuszi hamar Fülöp lett. Emlékszem, éppen a fonal-nagykerbe tartottunk, amikor megszületett a neve, csak Fannira kellett kicsit várni. És Oszkár is olyan Oszkár, nem?

Nos, a nevek nemzetköziesítése nem is olyan könnyű. Így jártunk Dömével, a rókával. Még nem tudjuk, mire fordítsuk le. Még jó, hogy Igor, a kis szlávos nevével nem jelent problémát.

Valahogy úgy vagyunk a névadással, mint több skandináv országban. Amikor megszületik a kicsi, csak a családnevét jegyzik be, és hagynak időt a családnak, hogy valóban hozzá illő keresztnevet válasszanak neki. Van, amikor már a figura tervezésekor a fejünkben van a neve is, de ez a ritkább eset. Általában megszületik a figura, kézbe vesszük, ízlelgetjük, milyen név is illik hozzá?

Amikor egy kedves vásárló kérésére Zserbó kistestvérét készítettem, már ott is volt a Mignon név. Ha már játszunk a nevekkel, akkor játsszunk igazán!

A vásárlók általában háromféleképpen reagálnak a neveinkre.
- Sokan rögtön megkérdezik, hogy minden figurának egyesével adtunk-e nevet. :) Nos, nem, itt azért még nem tartunk.
- Néhányan megijednek, hogy akkor már nem is lehet otthon elnevezni? Dehogynem. Tőlünk csak ideiglenes nevet kapnak, és ha az új gazdájuk szeretné, bárhogyan elnevezheti őket, biztosan nem sértődnek meg. Amíg azonban nálunk vannak, mi is szeretnénk őket valahogy emlegetni. :)
- Az érdeklődők nagyobb része viszont bólint, és helyesel. "Valóban, ő egy kiköpött Zorka!..." Vagyis sikerült eltalálni a hozzájuk illő nevet. Általában. :)

Jó móka a névadás, kíváncsi vagyok, vajon mindig lesz majd a tarsolyunkban megfelelő név?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése